FacebookTwitter

MÚZSA GÁLA 2014

A Múzsa Művészeti Fesztivál 2014-es sorozata november 8-án, szombaton délután ért véget. A pásztói, a salgótarjáni és a szécsényi járás 36 településéről összesen 532 versenyző indult az elődöntők során a megmérettetésen.

 

A képzőművészeti kategória legjobbjainak tárlata, mely 34 alkotót és egy-egy alkotást mutat be, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban nyílt meg.  Az elődöntőkről továbbjutott közel 30 színpadi produkciónak a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színpada adott helyet. A csodálatos gálaprogramra, melynek közönsége az egész nézőteret betöltötte, szintén november 8-án, szombaton került sor.

 

A Múzsa Kistérségi Összművészeti Fesztivál gondolata a pásztói járásban született meg négy évvel ezelőtt. A Pásztói Művelődési Központ munkatársai a járási kerekasztal településeit vonták be a kulturális seregszemlébe és indították útjára az amatőr alkotók és előadók fesztiválját négy kategóriában: tánc, irodalom, énekelt és hangszeres zene valamint képzőművészet.

 

A fesztivál megrendezésével a művészeti találkozók, versenyek régen jól működő hagyományát szerették volna továbbvinni, ahol valamennyi korosztály, és számos művészeti ág amatőr képviselői lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, tehetségük megmutatásra. Felkért szakértő zsűritől kapnak segítséget ahhoz, hogy szakmailag továbbfejlődhessenek, megismerhessék egymás munkáját, szakmai és emberi kapcsolatokat építsenek.

 

A résztvevő csoportok, előadók és a közönség is identitást erősítő kulturális és közösségi élményekhez jutott a programsorozat folyamán. 2014-ben három járásban indult el a Múzsa Fesztivál hódító útjára. A görög költő, Szolón szerint a múzsák a „jó élet kulcsai”. Jelenlétük jólétet és barátságot hoz. A fesztivál idei sorozata beigazolta ezt.

 

Páratlan az az összefogás és segítőkészség, mely az elődöntőknek helyet adó településeken jelen volt! Buják, Nagylóc, Ságújfalu, Nógrádmegyer, Endrefalva, Karancsalja, Tar, Etes, Pásztó, Mihálygerge, Palotás, Rimóc – az elődöntők helyszínei. A településeken polgármesterek, jegyzők, kulturális szakemberek, civil szervezetek, általános iskolai vezetők, kulturális közfoglalkoztatottak segítették azt az előkészítő és lebonyolító munkát, mely az amatőr előadókat színpadra segítette a színvonalas, tartalmas elődöntők során.

 

A létrejött barátságok, kapcsolatok, a kialakult szakmai és települési együttműködések az élet számos területén is kiváló kapcsolati tőkét jelentenek a fesztiválsorozat szervezőinek, jelentkezőinek, résztvevőinek egyaránt.

 

Az előadók, kiállítók számára az egymás előadásaiból, alkotásaiból merített tudás és megerősítés mérhetetlen erejű. A települések vezetői, lakosai, pedagógusai helyi előadóikat figyelemmel kísérték járásuk elődöntőin, eljártak egymás településeire, s ez további ismerkedésre, kapcsolatépítésre adott lehetőséget. Az amatőr előadókat és alkotókat felvonultató programsorozat folytatását 2015-ben is tervezzük, immár mind a hat járásban elődöntők sorozatával, és a végén egy gálaprogrammal.

 

Szerző: Máté Lászlóné

Forrás: www.nmi.hu

Városi Könyvtár

3060 Pásztó, Nagymező út 3.
+36-32-460-100
+36-32-463-361
konyvtar.paszto@gmail.com

www.vkmkpaszto.hu

Művelődési Központ

3060 Pásztó, Deák Ferenc út 14.
+36-32-460-881
+36-32-460-456
pasztoi.muvkozpont@gmail.com

www.vkmkpaszto.hu

Bejelentkezés

INTÉZMÉNYÜNK PARTNEREI